2009-04-16

Töki pompos

Nagy kedvencem (gyakorlatilag a világ legjobb étele) a vásárokon kapható Töki pompos nevű csodálatos kis kenyérlángos, egyszerre többet is be tudok dörgölni, még tele hassal is. Nevezik langallónak, kurucpizzának, vakaréknak meg még ki tudja minek. Hogy valóban Tökről ered-e, rejtély, állítólag a pompos szó szlovák eredetű és "leszakadó tésztát" jelent. Régen kenyérsütéskor az asszonyok a tésztából leszakítottak egy darabot és az éhes, türelmetlen siserehad korgó gyomrát ezzel nyugtatták el, amíg kisült a kenyér. Feltétnek az került rá, ami éppen volt a kamrában: tejföl, hagyma, szalonna, esetleg kolbász stb.

Nekem jó kis fokhagymás tejföllel, sok-sok vörös és/vagy lilahagymával, húsos szalonnával és reszelt sajttal az igazi, no meg persze igazi kemencében sütve.

Igazi kemence körülményeket sajnos nem tudtam produkálni a kelt tésztának, de így is még azonmód este 10 óra tájt befaltuk jó részét. Mennyei és frissen a legfinomabb!



Hozzávalók:


50 dkg finomliszt
2 közepes burgonya
2 kiskanál só
1 friss élesztő fele
kb. 2-3 dl langyos víz


A tetejére:


kb. 30 dkg húsos szalonna
1 nagy doboz tejföl
2 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
kb. 17 dkg trappista sajt


Elkészítés:

1. A burgonyákat meghámozzuk, kockára vágjuk és sós vízben puhára főzzük, ha kész, leszűrjük.

2. A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk és ebbe a mélyedésbe nyomjuk bele burgonyanyomón a megfőtt krumplit. Itt hagyjuk kihűlni.

3. Az élesztőt belemorzsoljuk a 2 dl langyos vízbe (ez lehet a burgonya főzőleve is), elkeverjük jól és amikor feloldódott, hozzáadjuk a kihűlt burgonyás liszthez. Hozzáadjuk a sót is és kb. 5-10 perc alatt rugalmas tésztává dolgozzuk. Nem biztos, hogy minden esetben kell hozzá, de nekem még elbírt 1 dl vizet és egy marék lisztet, így tudtam ruganyos tésztát dagasztani belőle. Az a jó, ha az edény faláról szépen leválik, nem ragad, de nem is kemény.

4. Konyharuhával letakarjuk és langyos helyen kb. duplájára kelesztjük.

5. A kelesztés utolsó fél órájában beizzítjuk a sütőt 250-300°C-ra (nekem 250°C a véghőmérséklet). Fél óra elteltével, ha a tésztánk is már megkelt, lisztezett deszkára borítjuk, és kezünkkel óvatosan tepsi méretűre nyújtjuk/igazgatjuk/húzogatjuk. Én a tepsit nem liszteztem ki, de a recept szerint ki kellene. A tésztát óvatosan a tepsibe helyezzük. A forró sütőbe toljuk és 5-10 perc alatt elősütjük.

6. Kivesszük a sütőből, egyenletesen megszurkáljuk villával (hogy sütés közben ne púposodjon hepe-hupásra), bőségesen megkenjük az apróra vágott fokhagymával elkevert tejföllel. Rászórjuk a kockákra vágott szalonnát, a félfőre és kb. 0.5 mm csíkokra vágott hagymát, majd a legvégén a reszelt sajtot. (Aki "zsírosabban" szereti az kis olívaolajjal meglocsolhatja/zsírral megpettyezheti.)

7. Visszatoljuk a forró sütőbe és addig sütjük, míg a sajt szépen meg nem pirul a tetején.


/Forrás: Príma Konyha Magazin 2004. évi októberi szám, 6-7. oldal/

3 megjegyzés:

Csaba írta...

üdv.

Csak azért írok, mert ez a szlovák eredet badarság. Szlovákiai magyar vagyok, de még ilyen szóval nem találkoztam. Átlapoztam egy pár szótárat, de semmi. A másik dolog az, hogy eddig még sem Pozsonyban, sem Zsolnán, sem Kassán, sem sehol nem találkoztam még hasonló étellel sem. Ennyi.

Amúgy jó a homlap.

üdv.

Csaba

macs írta...

Szia Csaba!

Köszi a helyreigazítást!
Én is úgy olvastam a szlovák eredetet, de akkor ezek szerin pontatlan volt a forrás.
Mindenesetre az elvitathatatlan, hogy az egyik legkedvesebb harapnivalóm ez. :)

Névtelen írta...

szia,

megcsinaltáltam a recepted alapján. A kelesztésnél azért szerintem a cukor kell az élesztőnek. A recept remekül működik, mindenkinek csak ajánlani tudom. Lisztet én sem tettem a tepsikbe, de sütőpapírt igen, ez megkönnyítette a kiemelést a tepsiből. A liszt-víz arány is teljesen rendben volt, én csak fél dl vizet adtam hozzá utólag ( pannon búza finomliszt). A kelesztést egy Tupperware gyorskelesztőben ejtettem meg, nem igazán autentikus, de hatékony (15 perc alatt duplájára dagadt). Ebből a mennyiségből nekem két közepes tepsi jött ki, ami spec nekünk messze túl sok (2 felnőtt és 2 kis gyerek), így 1 tepsi a szomszédoké lett.

üdv

azenkemencem.wordpress.com