2007-10-20

Rozsdás hús

Szeretem az ilyen ételeket! Noha az első szeletelőmozdulattól az asztalhoz ülésig közel 2-2.5 óra telik el, de a belefeccölt munka annál kevesebb, hiszen az idő java részében a hús elvan magában. És ismét el kell csodálkozni azon, hogy milyen nagyszerű zöldség a hagyma és mi mindenre képes! :)






Hozzávalók:
80 dkg marhafartő
4 nagy fej vöröshagyma
4 ek. olaj
2 dl száraz vörösbor
1 ek. csípős mustár (ha nagyon száraz a bor, kevesebb is elég)
só, bors

Elkészítés:
A húst célszerű elkészítés előtt vagy pár napra mélyhűtőbe rakni (állítólag ez is puhít a húson), vagy mustárral a szeleteket jól bedögönyözni, mélyebb tálba rendezni, olajjal leönteni úgy, hogy teljesen ellepje és a tetején még fél cm vastagon álljon az olaj (azaz mustáros pácban bepácolni) és pár napig a hűtőben állni hagyni.
Ezután a hússzeleteket kíméletesen kiklopfoljuk. A hagymát megtisztítjuk, és nem túl vékonyan felkarikázzuk. Az olajat egy akkora lábosban, amibe a hűsok is elférnek jól felhevítjük, és a hús szeletek mindkét oldalát 3-3 percig sütjük. Ezután rádobjuk a hagymát, sózzuk, alaposan borsozzuk és fedő alatt 45 percig lassú tűzön pároljuk. (Néha nem árt ránézni, hogy nem készül-e odaégni. Időként kavarintsunk egyet rajta.) Ezután aláöntjük a bort, elkeverjük és fedő alatt - a hús korától függően - 1-1,5 órát pároljuk (időnként kavarjuk, a távozó gőzt vízzel pótoljuk). Ez idő alatt a hagyma eltűnik, helyette sűrű, barna mártást kapunk, a hús pedig omlós lesz. A húsokat a fazékban egy helyre tuszkoljuk és a felszabaduló helyen a mártást mustárral ízesítjük. Ha kell, még utánafűszerezzük.
Tálalhatjuk röszti burgonyával pl., de rizzsel is nagyon finom.


(Lajos Mari receptjét módosítottam kicsit.)

Nincsenek megjegyzések: