2010-01-31

Céklaleves és pirog

Életemben először Krakkóban kóstoltam céklalevest és pirogot, mindkettő elvarázsolt. Rögtön tudtam, hogy ezt nekem otthon is reprodukálnom kell. A cékla amellett, hogy kalóriaszegény, rengeteg vitamint (kálium, C-vitamin, folsav) és rostot tartalmaz. Aki edddig csak hagyományos céklasalátának ismerte, próbálja ki ezt a levest, nem fog csalódni.

A borscs vagy barscs, azaz a céklaleves mind az oroszok, mind a lengyelek (és még számos nemzet) konyhájában ismert, a különbség annyi, hogy míg az oroszok krumplival és káposztával főzik, addig a lengyelek hússal töltött tésztával (piroggal) gazdagítják. Az alábbi recept a lengyel vonalat követi, hála Tyúkanyó okításának.

Alapja egy jó erős házi húsleves, amelynek mind a levét, mind a benne főtt húsát felhasználjuk az elkészítés során. A pirog elkészítésében nagy segítség az alábbi okos kis eszköz, amelynek magyarországi fellelhetőségét nagyon keresem... Úgy működik, hogy egy lap tésztát kinyújtunk, ráterítjük, az előre gyárott lukakba tölteléket nyomkodunk, majd a második lap kinyújtott tésztával befedjük és sodrófával párszor átgurulunk rajta. A kész pierogik szépen alul kipotyognak, feltéve, hogy előtte leleményesen beliszteztük az eszközt (ha nem, egy kis kézi rásegítéssel oldjuk meg a dolgot). Így a pirog gyártás nagyon haladós, egyszerűbb, mint ha egyenként kézzel formáznánk a kis hússal töltött tasakokat.

A pirogról annyit kell tudni, hogy (cékla)levesbetét is és főétel is (egy kis vajas-tejfölös-sós szósszal nyakonöntve vagy sült szalonna zsírjával nyakonöntve). Tehát noha pepecs az alábbi étek elkészítése, mégis jól járunk vele, mert két legyet ütünk egy csapásra: leves és főétel egy füst alatt készül. :)

A pirogot egyébként számtalan töltelékkel készítik, lehet pl. burgonyás a tölteléke, vagy burgonyás ricottás, vagy gombás, de édes töltelékkel is szokták (természetesen ez esetben nem a céklaleves levesbetétjeként eszik).



Hozzávalók a céklaleveshez:

kb. 1 kg cékla és főzővize
1 ek. ecet
kb. 1 l erős, házi húsleves
2 közepes vöröshagyma vajon való "párolmányának" 2/3-a
4 dl főzőtejszín

Hozzávalók a pirog tésztájához:

5 tojás
kb.60-70 dkg finomliszt (amennyit a tojás felvesz)
kb. 1 dl víz
2 tk. só

Hozzávalók a pirog töltelékéhez:

a húslevesben főtt kb. 1 kg leveshús (marhanyak és sertéscomb vagy lapocka)
2 ek. tejföl
1 leveseskanál húsleves
a vajon párolt vöröshagyma 1/3-a
só, bors


Elkészítés:

1. A céklát megpucoljuk és félbevágva, 3 tk. sóval és 1 ek. ecettel annyi vízben tesszükfel főni, amennyi kényelmesen ellepi. Fedő alatt puhára főzzük, ha készen van, félretesszük hűlni, majd lereszeljük a reszelő citromreszelő lukán.

2. A húslevesben főtt húst ledaráljuk/aprítógépben finomra aprítjuk. Hozzáadunk 2 ek.tejfölt, ízlés szerint sóval és borssal ízesítjük, majd merünk hozzá 1 leveseskanál húslevest és a céklaleves hozzávalóinál írt 2 fej vöröhagymát nagyon apróra vágjuk, majd vajon megpároljuk: ennek 2/3-át a húsmasszához adjuk (a maradék a levesben végzi majd). Jól összegyurmákoljuk.

3. Elkészítjük a tésztát. A tojásokat enyhén felverjük, sót adunk hozzá, 1 dl vizet és annyi lisztet, hogy rugalmas, közepes keménységű tésztát kapjunk (ehhez kb. 60-70 dkg liszt kell, de ki kell tapasztalni). Jól összegyúrjuk. Ha kész és roppant szerencsések vagyunk, akkor a fent bemutatott eszközzel, a fent leírt módon elkészítjük a kis húsos csomagokat, ha nincs ilyesmink, kézzel próbálkozunk valami derelye/tortellini/ravioli alakú csomagot gyártani (a lényeg, hogy "jól zárjon a csomag szája" és főzés közben ne ússzon ki belőle a húspép). Sós, lobogó vízben a felszínre úszásukat követően még 2-3 percig főzzük.

4. A leveshez a cékla főzőlevet, a húslevest, a reszelt céklát és a vajon párolt hagyma maradékát (2 hagyma 1/3-a) összeforraljuk, a főzőtejszínnel behabarjuk, egyet rottyantunk még rajta és kész is.

5. Levesbetétként piroggal tálaljuk, de a pirogot kevés vaj, kevés tejföl és kevés só "rottyantásával" készülő szósszal is befaljuk a leves után.

(Forrás: Tyúkanyó tudástára, ezúton is köszönöm az okítást. A képekért pedig ezer hála Zolinak, aki lelkesen és ügyesen fotózta a munkafolyamatokat. :) Úgy tűnik megtaláltam a családban azt a lelkes "sajtóst", aki gondoskodik majd a blogfotókról akkor is, ha éppen lisztes a kezem. :) )

9 megjegyzés:

BeckZsu írta...

Nagyon jó lehetett ez az ebéd!
Ha találsz valahol ilyen eszközt, feltétlenül tájékoztass, talán mást is érdekel.
Egy picike kiegészítés: ez, ami lengyelül pierog, oroszul pelmenyi. Ugyanúgy készül, ugyanúgy eszik, csak a név más.

macs írta...

Valóban nagyon finom volt!
Köszönöm a kiegészítést!
Ha fellelem az eszközt, mindenképpen írok róla (nagy hajtóvadászatban vagyok)! :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Ilyen eszköz szerintem van a Tuppernek ott gombóckészítő név alatt fut, természetesen műanyagból. Azt nem tudom, hogy még árulják-e én kb. két éve láttam egy bemutatón.
Üdv: Luce

macs írta...

Szia Luce! Köszönöm a tippet,utánanéztem, de még nem jártam sikerrel, keresek tovább. Lehet, hogy valahonnan külföldről kell majd rendelnem, csak ki kell még derítenem az idegennyelvű nevét. :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Kicsit (nagyon) rákerestem a neten, találtam egyet a Tesz-vesz-en fix áron 1400,- Ft-ért! Március 13-án este lesz az árverés vége!
A link: http://www.teszvesz.hu/item940953331_ravioli_toltott_teszta_keszito_cseh_uj.html

Üdv.: Bolero Keszthelyről

Névtelen írta...

És még egy, ugyanott, ugyanattól az eladótól, ennek 22-én este lesz vége!

http://www.teszvesz.hu/item952617739_ravioli_toltott_teszta_keszito_cseh_uj.html

Üdv.: Bolero

macs írta...

Köszi mindenkinek! Azóta apósom szerzet nekem a bolhapiacon eredeti orosz gyártmányút, még nem avattam fel, de szerintem nem kell sokáig várni a megfelelő alkalomra.

Unknown írta...

Sziasztok!
Azért találtam erre a blogra, mert éppen pelmenyi készítő/szaggató célszerszámot keresek. Nem a tupperes műanyagot, hanem akár bolhapiaci eredeti orosz fémet.Ha valakinek van, vagy ismer olyat akinek van eladó jelezze nekem legyen olyan kedves. (hijjnya@gmail.com)
Köszönöm!!!

Névtelen írta...

Csak a rend kedvéért... ez nem pirog, hanem pelmenyi (pilmenyi)... a pirog kelt tészta akármivel töltve és bő olajban sütve... :)
egyébként a pilmenyi egyik legkedvesebb ételem!
Levesbetétként is el lehet fogyasztani, de sokkal finomabb főételként, kis vajjal, borssal, parányi ecettel meghintve!
Próbáljátok ki! érdemes...