Minden blogger találkozik ugyebár azzal a jelenséggel, hogy képet és receptet LOPNAK tőle...
Mert szerintem ez lopás. Aki blogger, az tudja jól, hogy az étel elkészítésében, lefotózásában nem kevés munka van, és az ember nem azért csinálja, hogy más magát "blogger"-nek nevező egyén, ne adj Isten, internetes újság, magazin, az ő képeivel és kipróbált, megfogalmazott receptjeivel töltse fel a blogját/cikkeit és szerezzen magának olvasottságot, szponzort, hirdetőt stb.
Nem tudom azonban, hogy minden blogger találkozik-e azzal a jelenséggel, amikor a számára és olvasói számára is egyik legkedvesebb receptjét (vö.
almás pite) és annak eredetét kétségbe vonják. Márminthogy nem is ő írta, hanem LOPTA. Történetesen a femina.hu-ról... Na, ilyennel sem vádoltak még meg... :) Ráadásul mindezt úgy, hogy aki ezt röhögve a képembe vágta arra sem vette a fáradságot, hogy a tényeknek utánanézzen. Adok ötleteket: ki mikor publikálta a cikket stb.
Tájékoztatásul közlöm, hogy a blogomon szereplő almás pite receptet a Nagymamámtól tanultam, ezért is az a bejegyzés címe: Almás pite, ahogy a Nagyim készíti.
Nyilván a Nagyim is tanulta, és akitől tanulta, az sem az ujjából szopta, hanem nyilván tanulta valakitől/olvasta valahol. Nem kizárt tehát, hogy százezrek élnek ebben az országban azzal a boldog tudattal, hogy micsoda almás pite receptjük van. :) Sosem állítottam tehát, hogy én vagy a nagyim, vagy az ő felmenője találta ki a receptet, hanem azt állítottam, hogy a Nagyim, amióta az eszemet tudom, így süti és én is így sütöm ezt a méltán népszerű süteményt. Nem mellesleg sokan örülnek a receptnek, ahogy ez a kommentek számából is látszik, meg hogy első a GOOGLE kereső almás pitére vonatkozó találati listájában. (Biz'Isten nem optimalizáltattam a keresés eredményeit ezért a megtiszteltetésért. :) )
A receptet a neten eddig máshol nem olvastam, tehát ezekkel az arányokkal úgy hiszem, hogy én tettem a neten először közkinccsé. Persze tévedhetek. De ettől még nem loptam. Ahogy azt is kétlem, hogy az én gyerekkori, rózsaszín tollal való kézírásom hamis lenne és az onnan blogba másolt összetevők listája valakinek, tőlem függetlenül pont ugyanúgy, ugyanabban az elrendezésben, arányokkal pattant volna ki a fejéből. Ugyan már...
A receptet 2007-ben vittem fel az oldalamra, ahogy ez a dátumból látszik. Aki most arra gondol, hogy "ahhá, biztos visszadátumozta", az vegye a fáradságot és nézze meg a kommentek dátumát. Köszönöm. A femina.hu leleményes újságírója vagy kicsoda 2009-ben töltötte fel az oldalra a cikket. Akkor most hogy is van ez?!
Azért írom a blogomat, hogy megosszam a számomra kedves és bevált recepteket azokkal, akik érdemesnek tartják a soraimat az olvasásra. Nem anyagi haszonszerzés hajt, nem a népszerűségre törekvés, vagy annak hajhászása, de rendkívüli örömet okoz, ha valakinek ugyanúgy ízlik és beválik a recept, amit közzétettem, esetleg még ezt kommentben is a tudtomra adja.
Az viszont mélységesen felháborít, amikor valaki sajátjaként, a forrás megjelölése nélkül lenyúlja és a saját oldalán felhasználja a képemet, amit én készítettem, vagy ha szóról-szóra kimásolja az oldalamon közzétett receptet. Az pedig egyenesen dühít, ha a tetejébe még azzal vádolnak, hogy a dolog fordítva volt, tehát a lopott szöveggel páváskodó oldal az egyetlen eredeti és hiteles, és én vagyok az, aki babérokra tör és lop.
Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy túlreagálom a dolgot, vagy hogy miért nem mindegy nekem ez az egész. Nehéz ezt megmagyarázni. Egyszerűen nagy az igazságérzetem. Sosem tennék ilyet, mint amit egyesek sorozatosan elkövetnek ellenünk, tisztességes bloggerek ellen, akik még azt is megjelölik, ha valaki csak inspirálta őket egy étel elkészítésénél és történetesen a fele receptet átvariálták és mégsem állítják be a sajátjukként. Ezért utálom ezt, és ezért dühít.
Legyünk már gerincesek, de tényleg. Szebb lenne ez a világ!
