2010-05-30

Szedres papucs

Közelgő frigyre lépésünk alkalmából csaptunk a barátainkkal egy nagy murit. Az ételek, harapnivalók összeállításánál szempont volt, hogy 1. szívja az alkoholt erősen, 2. gyorsan elkészíthető legyen, mert időhiányban szenvedtem. Elsősorban házi kolbász, disznósajt, töpörtyű és füstölt tarja volt az étlapon, jófajta parasztkenyérrel, zöldségekkel, vagy zsíroskenyér lilahagymával, de készültem különböző kencékkel (tojáskrém; padlizsánkrém, csak ezúttal a paradicsomot elhagytam belőle; és a már többször elkészített paradicsomos-olajbogyós krém, amit most sem sikerült lefotóznom, ezért nem közlöm a receptjét. Sebaj majd legközelebb.)

Édesség fronton Viki sütött egy isteni répatortát, narancsos-bodzás lekvárral kissé átitatva, aminek majd megpróbálom elorozni a receptjét. :))
Én pedig készültem kókuszgolyóval, sacher muffinnal (ezúttal minimuffin formában sütöttem őket és ez nagyon jó ötletnek bizonyult, csak ajánlani tudom) és az alábbi szedres papuccsal.

Az a jó ebben a sütiben, hogy rém gyorsan összedobható, és egyáltalán nem édes. Édesebb szájúak viszont szórják meg (fahéjas) porcukorral és úgy pont eléggé édes lesz az eredmény.


Hozzávalók:

1 csomag leveles tészta (nálam Tante Fanny)
30 dkg friss vagy mélyhűtött szeder felengedve és alaposan lecsepegtetve
4 ek. áfonyalekvár (de szerintem bármilyen piros bogyós lekvár megteszi)
1 citrom reszelt héja
1 ek. étkezési keményítő
5 dkg vaj
2 tojásfehérje a kenéshez

Elkészítés:

1. A sütőt 200°C-raelőmelegítjük és egy sütőlemezt sütőpapírral kibélelünk.

2. A gyümölcsöt összekeverjük a lekvárral, a reszelt citromhéjjal és a keményítővel.

3. A leveles tésztát kitekerjük (ha tömböt használunk, akkor 50x50 cm-renyújtjuk) és kb. 10x10 cm-es négyzetekre vágjuk, de a lényeg az, hogy nagyjából egyforma négyzetekre vágjuk a tésztalapot.

4. Villával enyhén felverjük a tojásfehérjét és a négyzetek széleit vékonyan megkenjük vele, kb. 1-1 cm sávban. A középső részeken arányosan elosztjuk a tölteléket, rámorzsolunk 1 kk. vajat és a négyzetek jobb alsó sarkát a bal felső sarkára hajtuk (mindegy egyébként melyiket melyikre, a lényeg, hogy két átellenessel tegyük ezt), kissé rányomjuk és megkenjük tojásfehérjével, hogy tartson.

5. Átemeljük a tepsire, vékonyan megkenjük tojásfehérjével és 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Ha kihűlt, megszórhatjuk (fahéjas) porcukorral.

/Forrás: Stahl Judit Gyors Édességek c. könyv, 69. oldal/

2010-05-06

Pici alle briciole és pici al sugo di pomodoro

Ez volt az első fogás, amit megtanultunk a már említett főzőkurzuson. A begyúrt tészta és az elkészült briciole 1/4-ét hazahoztam, így adott volt, hogy mivel etetem meg az este éhesen és fáradtan hazaérkező férfit. Már csak egy kis sugo-t kellett hozzá összedobni és falatozhattunk is.

Amikor ilyen igazán olaszos dolgokat főzök, tisztára olasz mammának érzem magam. :D

A két "szószt" alapvetően külön-külön kell fogyasztani, de egybekeverve is zseniális (ez olasz szemmel nézve nyilván szentségtörésnek számít :) ).





Íme a recept.

Hozzávalók 4 főre:

A tésztához:

1 tojás
fél kg tipo 00 liszt
kb. 2 dl víz
kevés semolina liszt a forgatáshoz

A paradicsomos szószhoz:

1 doboz hámozott paradicsom konzerv (Mutti)
2 gerezd fokhagyma aprítva
fél dl olívaolaj
kb.1,5 kk. őrölt chili vagy 1 kisebb egész aprítva
só

A briciole-hoz:

20 dkg kb. másnapos kenyér belseje apróra tépkedve
2 gerezd fokhagyma, aprítva majd préselve a kés lapjával
kb.1,5 kk.őrölt chili vagy 1 kisebb egész aprítva
só, bors
1 marék apróra vágott petrezselyem

Elkészítés:

1. A paradicsomos mártással kezdjük: a fokhagymát és a chilit olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk abotmixerrel pürésített paradicsomkonzervet és közepes lángon rotyogva főzzük 30-40 percet.

2. Míg fő a sugo, elkészítjük a tésztát. A tojást és a lisztet, annyi vízzel, amennyit felvesz összegyúrjuk, méghozzá a "vulkán" módszerrel. A liszt közepébe lukat nyomunk és ebbe ütjük a tojást, majd a mutatóujjunkkal körözve fokozatosan keverjük össze, apránként adagolva a vizet. Ujjnyi vastagra lappogatjuk, olívával megkenjük és folpack-ban a hűtőbe tesszük egy éjszakára (vagy 2 órára).

3. A briciole a következőképpen készül: bő olíván a fokhagymát és a chilit megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a kenyérmorzsát. Aranybarnára és ropogósra pirítjuk, szorgos kavargatás közben. A végén beleszórjuk a nagyon apróra vágott petrezselymet.

4. A tésztából levágunk egy-egy ujjnyi csíkot és hosszú ceruza vastagságú rudakat sodrunk: egyik kezünkkel nyomkodva sodorjuk, míg a másikkal oldalirányba finoman húzva nyújtjuk. Ha kész, a semolina lisztben megforgatjuk és félretesszük. Amikor kész az egész, forrásban levő sós vízben 5-6 perc alatt kifőzzük. Leszűrjük és a fenti szószok egyikével tálaljuk. A tetejére kevés frissen reszelt parmezánt szórunk.

/A receptet a Chefparade főzőiskola kurzusán tanultam./




Finomságok Közép-Toszkánából - főzőest

Tegnap este Vikivel részt vettünk a Chefparade Főzőiskola Közép-Toszkána gasztronómiai nevezetességeit felvonultató főzőestjén. Toszkána régóta a szívem csücske, rettenetesen vágyom oda. Amúgy is szeretem az olaszokat, a mentalitásukat, az országukat, a természeti és épített kincseiket, és természetesen a konyhájukat. Ha életem végéig kötelező jelleggel olasz ételeket ehetnék csak, cseppet sem lennék elkeseredve. :)
Már régóta szemezek a Chefparade csapat tevékenységével és szerettem volna elmenni egy ilyen kurzusra: szerencsére Vikiben erre remek partnert találtam. Így a Fiúkat (xbox-ozva) hátrahagytuk és csaptunk egy görbe (főzős) estét.
Mikor megérkeztünk, már minden alapanyag ki volt készítve. Az elején kaptunk egy kis eligazítást, hogy mit is fogunk készíteni, mi lesz a menet (nagyon tetszett, hogy az este úgy volt felépítve, hogy üresjárat nem volt, azaz amíg rotyogott a szósz, addig begyúrtuk a tésztát, ahogy azt egy igazi háziasszony is tenné), utána párosával nekiláttunk az ételek elkészítésének.
A menü a következő volt:
Pici (pasta fresca) alla briciole és Pici (pasta fresca) al sugo di pomodoro
Olasz tipo 'oo' lisztből és egyéb hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrtunk (pontosabban ezt Viki csinálta), majd hosszú, ceruzavastagságú hurkákra nyújtottuk őket és lobogó, sós vízben kifőztük. A tészta felét főztük csak ki, a másik felét hazavihettük. Ma este fogom a páromnak elkészíteni vacsorára.
A tésztához kétféle mártást készítettünk, az egyik egy tipikus olasz paradicsommártás fokhagymásval, olívával, kevés chili-vel. A másik nem is annyira mártás, ám rendkívül finom: kenyér bele apróra tépkedve és olíván, kevés chili-n és fokhagymán átforgatva, majd ropogósra pirítva. A tetejére frissen reszelt parmezánt szórtunk, mennyei volt. Az olaszok hivatalosan külön eszik a két szószt, de Viki egybe keverte a kettőt a saját tésztáján és ez zseniális ötlet volt. :)
Filetto porc al peppe verde
Sertésszűz sült, zöldborssal, olívával, zsályával, rozmaringgal és egy löket fehérborral. Mennyei volt. Alufóliában sült újkrumplit ettünk hozzá.
Torta di mele (toszkán almatorta)
Kis gyümölcslepény formákban sült "félig kelt tészta", szeletekre vágott almával a tetején. Kissé langyosan fogyasztva a legfinomabb.
Összességében nagyon elégedett voltam a kurzussal, profi volt a szakács (Kócsa László), egy-két szépséghibája volt az estének: a helyhiány és a légtechnika (szellőztetés, szagelszívás) hiánya. A főzőpultok elég zsúfoltan vannak egymáson, sokszor akadályoztuk egymást a főzésben a többi csapattal, illetve nekünk nem is jutott normális főzőpult, csak egy rögtönzött, ez egy kicsit elvett az este varázsából. Ettől függetlenül legközelebb is szívesen megyek, méghozzá vagy az epres estre vagy valami különlegesre (thai, indiai, vagy kínai). Sőt, gondolkozom rajta, hogy a leánybúcsúmat is ott tartom majd (igaz, erre még várni kell, mert jövő tavasszal lesz az esküvőnk). El sem tudnék annál jobbat elképzelni, mint hogy barátnőimmel összegyűlünk egy jó kis közös főzésre, eszegetésre. Persze utána jöhet a bulizós rész is. :)
Ami a kurzuson tanult recepteket illeti, olyannyira jó volt és olyannyira lelkes vagyok, hogy valószínűleg már a hétvégén elkészítem újra az egészet! :))

2010-04-22

Medvehagymás-tojásos nokedli

Sok blogon láttam a medvehagyma hasznosítás eme módját és mivel most szezonja van, nálunk is kellett egy hatékony módszer a hatalmas csokor medvehagyma eltüntetésének.
A tojásos nokedlit "simán" is nagyon szeretjük, de így még finomabb volt.

Sajnos a fotó nem sikerült valami jól, mert otthon, reggel elfelejtettem lefotózni, így a páromat kértem meg, hogy szánjon meg. :) Így sikerült. :)

Elkészítés:

1. Az itt írt receptnek megfelelően tojásos nokedlit készítünk.

2. Egy nagy csokor (kb. két nagy marok) apróra vágott medvehagymát kevés olíván, 1-2 perc alatt megpárolom és a kész tojásos nokedlivel összekeverem.

2010-04-20

Pasta al forno -padlizsános húsos tészta

Újabban minden nap házi kosztot viszünk munkaebédnek, egészségesebb, olcsóbb, finomabb, egyszóval: jobb. Ezt a receptet Dolce Vita szakácskönyvében találtam és mivel minden hozzávaló megvolt hozzá a hűtőben nekiláttam. Húsból az eredeti recept 50 dkg darált marhahúst említ, nekem ez azért lett 70 dkg és pulyka, mert ez volt otthon.

Finom és laktató étel lett belőle, legközelebb is az asztalunkra kerül. Amúgy is rajongok az olasz konyháért.



Hozzávalók:


70 dkg darálthús (nálam most pulykacomb)

2 doboz darabolt paradicsomkonzerv (Mutti)

3 gerezd apróra zúzott fokhagyma

50 dkg orecchiette tészta vagy penne, rövid penne

10 dkg parmezán

2 nagy mozzarella

1 nagyobb (kb. 70 dkg) padlizsán

só, bors

nagy marék apróra vágott friss bazsalikom

olívaolaj


Elkészítés:


1. A darálthúst olívaolajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a paradicsomot, majd fedő alatt, lassú lángon 1 órán át főzzük. Néha megkavarjuk, szépen be fog sűrűsödni és a színe is mélyül.


2. A padlizsánt megmossuk, felkarikázzuk, majd csíkokra vágjuk és besózva állni hagyjuk. Kb. 10 perc elteltével, olívaolajon kisütjük.


3. Közben a tésztát sós vízben kifőzzük. A leszűrt, kifőtt tésztát a kész paradicsomszósszal és a kisült padlizsánnal összekeverjük, és egy hőálló tálba a reszelt parmezánnal két-három rétegben lerétegezzük. A tetejére karikákra vágott mozzarellát teszünk.


4. 200°C-on előmelegített sütőben, kb. 15 perc alatt összesütjük. Akkor van kész, ha a sajt egy kicsit megpirul a tetején.


(Forrás: Vrábel Krisztina Dolce Vita Magyarországon c. könyve.)

2010-04-18

Mézes csokoládétorta avagy a legjobb krémnélküli csokitorta

Unokaöcsém szülinapjára készítettem ezt a tortát, illetve több elmaradt szülinap ünneplésére került sor. Annyiban különleges ez a torta, mert nem krémes, azaz van maga a tészta és a krém csak tortabevonatot képez. A méz íze abszolút kiérződik, de nem lesz tőle geil a torta. (A mázba legközelebb jó 10dkg-val kevesebb porcukrot rakok szerintem azért, mert a családban többek kicsit édesnek találták, bár a tésztával együtt harapva nekem pont jónak tűnt.) Az biztos, hogy tömény tortáról van szó, egyszerre egy szelet pont elég. :)



A marcipán méhek nagy sikert arattak, természetesen a kaptár a kis ünnepeltnek jutott.


Hozzávalók a tésztához:

22,5 dkg puha vaj (lehetőleg igazi vaj, nem margarin)
10 dkg legalább 70% kakaótartalmú étcsokoládé
27,5 dkg nádcukor
125 ml (folyós) méz
2 egész tojás
20 dkg finom liszt
1 tk. szódabikarbóna
1 ek. holland kakaópor
2,5 dl forró víz


Hozzávalók a mázhoz:


125 ml (folyós) méz
17,5 dkg legalább 70% kakaótartalmú étcsokoládé
7,5 dkg porcukor (szerintem porcukorból lehet kicsit kevesebb, elég a 6,5 dkg)
0,6 dl forró víz


Hozzávalók a méhecskékhez:
150 gr sárga marcipántömb
mandulaszeletkék szárnynak
olvasztott étcsoki a csíkokhoz




Elkészítés:


1. Egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát alufóliával kívülről körbebugyolálunk, hogy ne folyjon ki belőle sülés közben a tészta véletlenül se. A tortaformát belül kivajazzuk. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.

2. A tésztához való étcsokit vízgőz fölött 1 ek. vajjal felolvasztjuk.

3. Közben a maradék vajat a cukorral habosra keverjük. A lisztet a szódabikarbónával és a kakaóporral elkeverjük.

4. A kissé kihűlt olvasztott csokit a cukros vajhoz adjuk, jól elkeverjük, ezután következnek a tojások, a méz és felváltva a forró víz és a liszt.

5. Az előkészített tortaformába öntjük és a közepes magasságon 45 percet sütjük. Ekkor tűpróba (ha nagyon sülne, alufóliával fedjük le), akkor van készen, ha a közepe sem híg, hanem megszilárdult, semmi nem ragad a tűre. Kivesszük, félretesszük hűlni.

6. A máz elkészítése: A mézet és a vizet forrásig hevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott étcsokit és a porcukrot. Kavargatjuk, amíg elolvad szépen. Félretesszük hűlni, majd ha már sem a torta, sem a máz nem forró, a tortát tálra emeljük, a karimáját lepattintjuk, és elkenjük rajta egyenletes rétegben a mázat (az oldalát is!). Jó trükk a tálmaszatolás elkerülésére, hogy csíkokra vágott sütőpapírral terítjük le a tál széleit, így azt maszatoljuk csak össze, ami aztán egy mozdulattal eltávolítható. A tortát behűtjük (akár egy éjszakát is időzhet a hűtőben).

7. Míg sül a torta elkészíthetjük a marcipánméhecskéket, amit ki ne hagyjunk: roppantmód feldobják a tortát és a gyerekek imádják! Kis formás méhtesteket formázunk (nálunk ez a párom feladata volt, az ő ötlete volt a fullánk is!), fullánkkal természetesen. A szárnyakat egyszerre két oldalról betűzzük, és utána csíkozzuk illetve szemet, szájat rajzolunk nekik. A maradékból méhkaptárt is készíthetünk a torta közepére. Közvetlen tálalás előtt helyezzük őket a tortára.

/Forrás: A delicious. magazin 2010. áprilisi száma, Nigella Lawson receptje/

2010-02-08

Francia hagymaleves

Nincs is jobb a "hullapelyhes" zimában egy jó tál levesnél. Pláne, ha hagymalevesről van szó. Ez is egy olyan étel, amelyre mindenkinek megvan a jól bejáratott receptje. Ez itt biztosan nem autentikus, de nagyon finom. Már csak egy finom cipó kellett volna hozzá és abban kellett volna szervírozni. Reszelt gouda sajttal és pirítóssal ettük.



Hozzávalók 4 adaghoz:

4 fej vöröshagyma
2 közepes szál póréhagyma
1 szál újhagyma
(ha kaptam volna mogyoróhagymát és sonkahagymát, akkor a vöröshagymából 1-1 fejet lecseréltem volna az imént soroltak közül 2-2 fejre)
1,5 liter húsleves alaplé (lehet bio húsleveskockából is)
1 dl száraz fehérbor
5 dkg igazi vaj
bors
utánfűszerezéshez só


Elkészítés:

1. Egy lábosban a vajat megolvasztjuk. A hagymákat nagyon vékony szeletekre vágjuk, majd a vajon átkeverjük, de nem pirítjuk.

2. Hozzáadjuk a fehérbort és fedő alatt, közepes lángon 10-15 percig pároljuk. Enyhén sózzuk (leves is sós!), borsozzuk, majd felöntjük a húslevessel. Felforraljuk és pár percig rotyogtatjuk. Megkóstoljuk, kell-e utánízesíteni, ha nem, készen is van.

3. Levescipóban reszelt sajttal tálaljuk, vagy tányérban. Ez utóbbi esetben reszelt sajtot teszünk a tányér aljára és pirított kenyérkockákkal, vagy sajtos pirítóssal tálaljuk.

2010-02-07

Banoffee cheesecake avagy banános-karamellás sajttorta

Máris itt a recept, hogy a dulce de leche hogyan nyert nálunk értelmet. Gyerekkori kedves barátnőmet és párját vártuk ebédre (és milyen jó hírekkel jöttek!! :)) ) és Sajtkukac és Pocak Panna lapján olvasottak szerint ezt a tortát terveztem megsütni, igazán ínycsiklandónak tűnt.



Nem is csalatkoztunk, nagyon finom a sajtkrém, pláne amikor az ember megérzi benne a banán ízét. A karamellkrém pedig tökéletesen illik hozzá. Ráadásul még szép is, mi kell még?! Egy nappal a fogyasztás előtt érdemes elkészíteni és pár órára behűteni. Ha a dulce de leche készen van előre (Culinaris-ban lehet kapni készen is), akkor tényleg nem egy nagy dolog összerakni ezt a tortát.


(A fenti fotón még a torta teteje nincsen bepettyezve dulce de leche-vel.)


Hozzávalók egy 18 cm-es kapcsos tortaformához:

Tésztához:
120 gr Győri Zabfalatok vagy más hasonló keksz
60 gr teavaj
1,5 ek. nádcukor

Krémhez:
1,5 banán
1,5 ek. citromlé
260 gr Philadelphia natúr sajtkrém
2 egész tojás
55 gr nádcukor
100 ml tejföl vagy créme fraiche
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
33 ml habtejszín

Tetejére:
1 banán felkarikázva, citromlébe forgatva
a dulce de leche krém 1/3-a


Elkészítés:

1. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A tortaforma aljába egy pont akkora méretű sütőpapírt szabunk és beletesszük. Egy magasabb peremű tepsibe 1,5 l forró vizet öntünk. A tortaformát 3-4 réteg alufóliával alulról (tehát az alját és az oldalát) bebugyoláljuk, ez fogja megakadályozni, hogy a víz befolyjon.

2. A kekszet aprítógépben morzsásra aprítjuk, a vajat és a cukrot is hozzáadjuk és finomra őröljük. Belenyomkodjuk egyenletesen a tortaforma aljába.

3. A krém hozzávalóit botmixerrel krémesítjük. A torta tetejére öntjük (ne ijedjünk meg, hogy híg). A dulce de lechét belepetyegtetjük és a sütőbe toljuk (nem kell lefedni.). Kb. 45-50 percig sütjük. Amikor letelt az idő, még remegős lesz a teteje, de így lesz pont jó. A sütőben, zárt ajtónál hagyjuk kihűlni, így valószínűbb, hogy nem reped meg a teteje.

4. Mikor kihűlt, kibontjuk az alufóliából (valószínűleg egy kis vaj kiolvadt a formból, de ez nem gond), lecsatoljuk a karimáját és citromlében átforgatott banánszeletkékkel kidíszítjük. Ha folyós a karamellkrémünk, akkor csak közvetlen tálalás előtt díszítjük vele. Könnyű szeletelni és még a papír sem ragad az aljára! (Én a tortaforma alját mindvégig alatta hagytam, nem emeltem le róla, nem akartam kockáztatni, hogy szétrombolom a művet.) Fogyasztás előtt pár órára a hűtőbe tesszük.

2010-02-06

Dulce de leche avagy karamellkrém

Dulce de leche nem más, mint egy isteni finom "karamell" krém. Azért idézőjeles a karamell szó, mert nem közvetlenül cukorból készül, hanem sürített tejből (kondenzált tejből). Elkészítése pofonegyszerű, bár kissé időigényes: cirka 1,5-2 óra. Cserébe felhasználhatjuk palacsinta töltelékként, sütemények dekorálására és ízesítésére, karamellás tej alapként, fagylaltöntetként, fellazíthatjuk egy kis tejszínhabbal tortakrémnek, de csurgathatjuk kávéra is vagy bekanalazhatjuk csak úgy magában (ez persze rémségesen hízlaló és bűnös dolog lenne).




Hozzávalók egy kis befőttesüvegnyi krémhez:

3 tubus cukrozott, sürített tej
1 kis (nem műanyag fülü) lábos
1 magasabb falú tepsi
némi víz
1,5-2 óra "sütési idő"


Elkészítés:


1. A tubusok tartalmát a kis lábosba nyomjuk.

2. A sütőt előmelegítjük 220°C-ra. A lábost a tepsibe állítjuk, és annyi vizet öntünk köré, hogy a lábos feléig érjen, majd a lábost alufóliával alaposan letakarjuk.

3. Sütőbe toljuk és 1,5-2 óra alatt aranybarnára és sűrűre sütjük/főzzük. Kb. fél óránként átkavarjuk. Ha kihült, fogyaszthatjuk.

/Forrás: Stahl magazin 2009. karácsonyi különszáma/

2010-02-01

Klasszikus sajtfondü

Oké, oké... tisztában vagyok vele, hogy ettől a képtől aztán senki nem rohan a boltba fondüalapanyagért, mert nem sikerült valami jól. Mentségemül szolgáljon, hogy a fondü nálunk esti program szokott lenni, ami nem kedvez az ételfotózásnak. 


A jó fondüzésnek van pár alapszabálya, amit érdemes szem előtt tartani:

1. Olyan finom a fondü, amennyire finomak a hozzá felhasznált sajtok. Azaz érdemes jó minőségű sajtokat vásárolni a fondü esténkre. Alapvetően 3 különböző fajta sajtból ideális készíteni (pl. grueyere, ementáli és brie), kevesebb sajt esetén íztelen lesz a fondünk, ha pedig többet vagy nagyon eltérő ízvilágúakat használunk fel, akkor pedig az lehet zavaró. Alapvetés, hogy személyenként összesen 15 dkg sajt szükséges, de ekkor már degeszre ehetjük magunkat.

2. A sajtmasszának soha nem szabad főnie, éppen csak hogy rottyantsunk egyet rajta, miközben szakadatlanul kevergetjük.

3. A mártogatáshoz szikkadt, pár napos kenyeret használjunk, minél több a kenyérhéj (pl. baguette ideális), annál jobb, mert az jobban beszívja s megtartja a sajtot, nem kell attól tartanunk, hogy belepotyog a fondü tálba a villánkról.

3. Ha mégis belepottyantottuk volna a villánkról, akkor vagy egy üveg bort kell fizetni, vagy az ellenkező nemű asztaltársunkat megcsókolni. Szóval csak óvatosan! :) 

                                    


Hozzávalók két személyre egy kellemes vacsorához:

10 dkg jó minőségű ementáli sajt (lereszelve vagy feldarabolva)
10 dkg grueyere sajt (lereszelve vagy feldarabolva)
10 dkg brie sajt (feldarabolva)
1 gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva/áttörve
1.5 dl finom száraz fehérbor
1 ek.cseresznyepálinka (elhagyható)
1 tk.kukoricaliszt
só, bors, kevés frissen reszelt szerecsendió

Elkészítés:

1. A sajtokat a fondüedényben a borral együtt folyamatos kevergetés közben felforraljuk (legjobb, ha közvetlenül a tűzhelyre tesszük a fondüedényt, már amennyiben a kialakítása ezt megengedi). 

2. Amikor felolvadtak a sajtok, hozzáadjuk a pálinkát, a fokhagymát és folyamatos kevergetés közben a kukoricalisztet. Sózzuk, borsozzuk, reszelünk rá frissen némi szerecsendiót, egyet rottyantjuk és máris tálaljuk.

3. Kockákra vágott kenyeret mártogatunk bele, és cseresznyepálinkát és/vagy bort iszogatunk hozzá.